2011. február 24., csütörtök


Az  utolsó harc

Sziasztok Lara Newortinnek hívnak és a Szalvador Exelem Tagintézmény egyik tanulója vagyok. Az idén ballagtam és az iskolába menet tartok a barátommal és apámmal, mivel a barátom is ebbe az intézménybe jár már egy éve. Nagy köszönet , hogy most ide járhatok, hiszen csak 2 diákot vesznek fel országonként. Kíváncsi is vagyok miért én kerültem be, inkább örülök, hogy felvettek. Alapul Klarissza sziget egyik városában élek. Anyám 2 éve már, hogy meghalt egy farkastámadásban az erdőben nyaralás közben.Azóta apámmal soha nem megyünk az erdőbe , de valahogy érzem, hogy én még egyszer ott fogok kikötni.Maradjon ez a mi kis titkunk, mert még én sem értem, hogy mi ez a megérzés.Most leszek szeptember 21.-én 16 éves.Kevés barátom van , mert amióta anya meghalt nem bízok senkiben és tartózkodóbb lettem, így a többiekkel nem nagyon beszélgetek.
-Megérkeztünk-szól apa-itt megállok és majd bekísér Brendon .Nekem sietnem kell.Otthon mindent megbeszéltünk várlak haza karácsonyra.
Mivel az intézmény kollégiumát csak karácsonykor lehetett legközelebb elhagyni.
-Rendben apu-válaszoltam de inkább csak a többi emberre néztem és merengtem ,mint hogy felé néztem volna-te is jó legyél majd megyek.
Azzal adott egy jókora puszit és hajtott hazafele, mert neki holnap munka és még 13 óra hossza az út hazáig.
-Brendon?-hagyta el számat a neve kérdőn.
-Mondjad . Mi a baj?-kérdezi.
-Csak annyit szeretnék kérdezni, hogy itt miért ilyen fehér bőrűek, mint én az emberek?-kérdeztem de erre sajnos választ nem kaptam.Elkezdett aggasztani a dolog.vajon miért nem akarja mondani?Legalább annyit mondhatott volna, hogy nincsenek a napon sokat, de ő inkább válasz nélkül hagyott, hogy agaszon.Most már elkezdtem abban is kérkedni, hogy miért fehérek, ez már szánalmas amit teszek senkiben nem bízok ,egyre több kétség merül bennem fel, mi jöhet még ?
-Brendon miért nem válaszolsz? Tán nem csak vámpírok?-nevettem ,de valahogy ő nem találta viccesnek az egészet.
-Lara kedvesem ezt te még nem értheted majd meglátod, ha lejön a maga ideje.- válaszolt, de csak még több félelmet és aggodalmat fokozott bennem.
-Most ezzel te azt hiszed megnyugtattál?-gúnyosan mondtam, de mint ahogy gondoltam választ nem kaptam .



folytatás …. még ma ….:D 


Tisztelettel : Jepure Bettina xD

3 megjegyzés: